06-20-360-4138
Nem ügyfelünk még? Nézze meg a demo verziót! Felhasználónév: "demo", Jelszó: "demo"

Vezetőség

Duális ügyvezetés

A Tentálen Kft-nek két ügyvezetője és egyben két tulajdonosa is van. Boldizsár Andrea és Adolf Olivér.
A kettős vezetés nagy előnnyel jár.
Andrea egy kis könyvelőirodából kezdte a szakmai életét, és a szakmai ranglétrán felkapaszkodva érte el a szakma csúcsát. Végül egy jól ismert multinacionális cég főkönyvelői pozíciójából döntött úgy, hogy inkább a saját vállalkozását építené.
Olivér a vállalkozói oldalról érkezett. Ő elsősorban a vállalkozásait kiszolgáló könyvelő cégek hiányosságai, és a megfelelő partner találásának nehézsége miatt kezdett el érdeklődni a könyvelés iránt. Olivér azért lett könyvelő, és azért kezdett e-területen vállalkozni, mert nem volt elégedett egyik könyvelő céggel sem.
A múlt, és a különböző attitűd az, ami miatt ügyfél orientált, innovatív és szakmailag teljes körű szolgáltatást tudunk nyújtani.



Boldizsár Andrea

Iskolai tanulmányaimat elvégezve, egészen 2016. novemberéig alkalmazottként dolgoztam. A szakmai ranglétra legalsó fokáról indulva, lépésről lépésre haladva haladtam egyre feljebb és feljebb könyvelői területen. Egy multinacionális Társaság Főkönyvelőjeként döntöttem úgy, hogy az évek alatt megszerzett szakmait tudásomat, tapasztalataimat a jövőben egy saját vállalkozás keretében szeretném kamatoztatni.
Számomra fontos a folyamatos szakmai fejlődés, hiszen mint az időjárás, az adótörvények is oly gyakran változnak. Könyvelőként elértem a szakmám csúcsát, a bérszámfejtés rejtelmeit elsajátítva, most Adótanácsadói képzésen veszek részt.
Évek során megtanultam, hogy ezen a területen a könyvelő legnagyobb erénye, ha az ügyfele megbízik benne, hiszen a házasság után, ez a következő legbizalmasabb kapcsolat. A célom az, hogy a partnereink mindig elégedettek legyenek, megfelelő tájékoztatást, segítségek kapjanak. A házastársuk után bennem, bennünk bízzanak meg a legjobban.
Pontosság, Precizitás, Bizalom a mottóm.

Adolf Olivér

Már gimnáziumi éveim alatt vonzott a vállalkozás világa. A gimnáziumból kikerülve, egyetemista korom első évében meglapítottam az első cégemet.
A rengeteg sikerélmény mellett kevés figyelmet szenteltem a cég pénzügyi, könyvelési és adminisztratív oldalára. Mindig a szolgáltatás és az ügyfélszerzés lebegett csak a szemem előtt. Bár jól megéltem, utólag látom a sok hibát, amit elkövettem. Elkezdtem foglalkozni a megfelelő új könyvelő partner kiválasztásával, de nem találtam olyan partnert, aki ne gátolt volna. Nem értettem a könyveléshez, nem tudtam, hogy nem szentelnek nekem elég figyelmet a könyvelők. Nem ideális cégforma, nem ideális adózás, nem megfelelő számlázás, nem átgondold mérlegek és zárások. Rengeteg pénz úszott el ezeken. Éreztem, hogy el kell kezdenem foglalkozni a könyveléssel, és beiratkoztam egy Mérlegképes könyvelői tanfolyamra. Ekkor már megvolt a mérnöki diplomám és a közgazdász abszolutórium-om is. Mégis kaptam egy új látásmódot, mire elvégeztem az OKJ tanfolyamot, és nem is álltam meg, egyből kezdtem az adótanácsadói képzést, hogy másoknak és magamnak is többet és többet tudjak adni.
Remélem, hogy én és a csapatom tudunk segíteni másoknak, hogy ne érje Őket is veszteség, a nem odafigyelés és a szakmai jártasság hiánya miatt.

Írjon nekünk!